14 milliárd forintot kapnak közösségfejlesztésre civil és egyházi szervezetek

A helyi közösségek fejlesztésére 14 milliárd forintot kap 569 civil és egyházi szervezet, az uniós forrású EFOP-program célja az önkéntes tevékenység népszerűsítése, a generációk közötti együttműködés erősítése és az ifjúsági közösségek támogatása az elkövetkező 3-4 évben – jelentette be a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin ismertetése szerint a tavaly szeptemberi kiírásra csaknem ezer pályázó jelentkezett. A szervezetek 18-25 millió forintot kapnak a helyi programjaikra; vállalásuk szerint több tízezer helyi rendezvényt tartanak majd, és több millió embert érnek el. A helyi polgári és egyházi közösségek támogatását a kormány kiemelt feladatának tekinti, mert ezeknek a közösségeknek a megerősítésén keresztül érezhetik az emberek, hogy Magyarország erősödik – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Arról beszélt, Magyarországon egyre népszerűbb az önkéntes tevékenység, ugyanakkor nehézséget jelent az ilyen tevékenységet vállaló szervezeteknek, hogy nem tudják a koordinátorok munkáját megfizetni, ezért a mostani kiírásban erre is pályázhattak.

A pályázat céljai közé tartozott a 14-35 és a 60 felettiek közötti együttműködés, szolidaritás erősítése. Értékhordozó, értékteremtő és értékmegújító közösségeket támogatunk, ahol fiatalok és idősek segítik egymást, együtt vesznek részt közösségépítő tevékenységekben, ezek között például hagyományőrző, ünnepekhez kapcsolódó rendezvényeken, illetve tanfolyamokon, tréningeken – mondta Novák Katalin. Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár arról beszélt, erős Magyarországhoz erős közösségekre van szükség, a helyi közösségek értéke pedig felbecsülhetetlen. A kormány célja, hogy minél többen felismerjék, a lehetőségekkel élni összefogással és közös erővel lehetséges – hangoztatta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 3-4 éves projektekkel a fenntarthatóságot kívánják biztosítani, azt, hogy a civil és egyházi szervezetek programjai beépülhessenek a helyi társadalmak mindennapjaiba. Közölte, a vissza nem térítendő támogatást a konvergencia régiókban tevékenykedő szervezetek kaphatták saját szakmai terveikhez. Kitért arra is, hogy a szervezetek a programjaik elindításához akár előre igényelhetik a megítélt támogatásnak akár 50 százalékát, így nem lehet pénzügyi akadálya a projektek megvalósításának.

Hangsúlyozta, hogy a források oda jutnak, ahol a legnagyobb szükség van azokra, így például Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyébe. Novák Katalin ismertetése szerint a dél-alföldi régióban 103 projektet támogattak, Dél-Dunántúlon 78-at, Észak-Alföldön 126-ot, Észak-Magyarországon 157-et, Közép-Dunántúlon 53-at, míg Nyugat-Dunántúlon 52-t.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?