Több mint száz projekt kap támogatást a TOP keretében Vas megyében

Vas megyében első körben 104 projekt összesen 11,6 milliárd forint támogatásban részesül a Terület- és Településfejlesztési Program (TOP) keretében – jelentették be kedden Szombathelyen, sajtótájékoztatón. Kondora Bálint (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés alelnöke elmondta: Vas megyének 21 milliárd forintnyi támogatás áll rendelkezésére a TOP keretében, a benyújtott pályázatok 80 százalékát találta első körben támogathatónak a megyei önkormányzat és a döntéshozatalban irányító hatóságként részt vevő Nemzetgazdasági Minisztérium.

A 65 vasi települést érintő támogatásokból felsorolása szerint jut pénz ipari parkok és iparterületek, piacterek, agrárlogisztikai központok fejlesztésére, csapadékvíz-elvezetésre, városi zöldterületek kialakítására, bölcsődék és óvodák felújítására, energetikai korszerűsítésére, kerékpárutak építésére, vidéki orvosi rendelők és helyi szociális alapszolgáltatások fejlesztésére, valamint turizmusfejlesztésre is. A részleteket a megye országgyűlési képviselői ismertették a megyeháza címertermében tartott sajtótájékoztatón. Hende Csaba (Fidesz) azt hangsúlyozta: az említett 21 milliárd forintnyi vasi kereten túl Szombathely TOP-kerete önmagában meghaladja a 14 milliárd forintot, amelyből jelentős fejlesztések valósulnak meg. Hozzátette, a legtöbb szombathelyi fejlesztés a megye minden lakosát szolgálja, ilyen például a Markusovszky Kórház fejlesztése és az épülő Haladás-sportkomplexum is.

Hende Csaba felsorolása szerint Nardán, Bucsuban, Sében és Balogunyomban a csapadékvíz-elvezetést oldják meg a támogatásból, Szombathely és Sé község között kerékpárutat építenek, Pornóapátiban az óvodát újítják fel, Felsőcsatáron pedig a nemzetiségi általános iskola épületeinek energetikai korszerűsítése történhet meg. Ágh Péter (Fidesz) megyei fejlesztési biztos hangsúlyozta: választókerületében csaknem 5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg, például Bükön az ipari parkot fejlesztik, Répcelakon fedett piac épül, számos óvoda és bölcsőre újulhat meg, köztük Sárváron, Kőszegen, Celldömölkön, Rábapatyon, Lukácsházán, Merseváton, Perenyén, Gencsapátiban, Kemenesmihályfán, Peresznyén és Söptén, Acsádon és Horvátzsidányban. Hozzáfűzte: a “zöld város” programrész keretében Csepregen a Malomkert revitalizációja történik meg, Sárváron a Hild-park fejlesztése, Répcelakon pedig a 86-os főút melletti terület átfogó városképi fejlesztése.

V. Németh Zsolt (Fidesz) kiemelte: Vasváron újabb iparterület kialakítását, Szentgotthárdon pedig az ipari park továbbfejlesztését segíti a megítélt támogatás. Szólt arról, hogy a piacterek és agrárlogisztikai központok fejlesztése révén újabb lendületet kívánnak adni a helyi termékek előállításának és forgalmazásának, egyebek között Szalafőn, Egyházashetyén, Vasváron és Körmenden. Hozzátette, az óvodai és bölcsődei fejlesztések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a térség demográfiai mutatói is javuljanak, a “zöld város” program fejlesztései pedig Őriszentpéteren, Jánosházán, Vasváron és Szentgotthárdon kaptak támogatást, ami reményei szerint egy élhetőbb és kellemesebb városi környezet kialakítására ad lehetőséget.

Forrás: MTI

Elindult a “Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek” pályázat

A nemzedékek napja alkalmából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet “Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek” címmel – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel. A 40 millió forintnyi keretösszegű pályázat olyan idősszervezeteknek szól, amelyek egyházi szervezetekkel, önkormányzatokkal együttműködve kistérségi szinten több település idős lakosait bevonva valósítanának meg csaknem egy éven át tartó programsorozatot az elszármazott családtagok meghívásával, az idősek és fiatalok aktív részvételével – írták a közleményben.

Fontos, hogy a programok az egymástól távol élő családtagok találkozásait és kapcsolatuk erősítését segítsék a közös tevékenységek, programok révén – tették hozzá. A felhívás célja az összefogás, a szervezetek, az egymás közelében lévő települések közötti együttműködő hozzáállás ösztönzése. A programsorozat lényege, hogy közösségi alkalmak jöjjenek létre több nemzedék aktív részvételével, amelyeknek kézzelfogható eredményei is lesznek elkészített tárgyak, alkotások, valamint az írott vagy elektronikus média termékeként, például beszámoló és interjú formájában. A pályázók a keretösszegből 500 000 – 1 500 000 forint támogatást nyerhetnek céljaik megvalósításához.

A minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága megbízásából kiírt nyílt pályázat részleteit a www.emet.gov.hu, a www.kormany.hu és a www.csalad.hu oldalakon találják az érdeklődők.

Forrás: MTI

 

Új pályázatokat ír ki , 90 milliós keretösszeggel az Agrármarketing Centrum

Az Agrármarketing Centrum (AMC) új pályázatokat ír ki rendezvények szervezésének és kommunikációjának támogatására; első körben 90 millió forintos keretösszeggel 3 pályázat jelenik meg a jövő héten.

Az AMC pénteken közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy utófinanszírozású, vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni Magyarországon szeptember 15-ig megvalósuló – a magyar élelmiszerpiacot és gasztronómiát népszerűsítő, a hazai termékek piaci promócióját erősítő, az agrárágazatot, avagy annak valamely szegmensét bemutató, fejlesztő – rendezvényekre és a hozzá kapcsolódó marketing kommunikációs feladatokra. Az elnyerhető összeg legfeljebb a projekt teljes költségvetésének 50 százaléka lehet.  Az első, 50 millió forintos költségkeretű pályázaton 500 ezer és 2 millió forint közötti összeg nyerhető el a nagyközönségnek szóló, kisméretű, helyi és regionális rendezvényeken és fesztiválokon megvalósított, a hazai termelőket és termékeiket promotáló feladatokhoz.

A nagyközönségeket célzó 30 millió forintos keretösszegből, országos jelentőségű rendezvények és vásárok hazai termelőket és termékeiket szolgáló promóciós feladatainak ellátásához 2-5 millió forint közötti támogatási összeg kapható. A 10 millió forintos keretből pedig a szakmai közönséghez szóló, elsősorban tudástranszfer célú rendezvényekre, így konferenciákra és a hozzájuk kapcsolódó marketingkommunikációs feladatok elvégzésére szerezhető támogatás 500 ezer és 1 millió forint közötti összegben.

A pályázatok beadási határideje egységesen május 22. A nyertes pályázóknak a támogatásban részesített tevékenység megvalósításán túl az idei 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) népszerűsítését célzó megjelenési lehetőségeket is biztosítaniuk kell – jegyzik meg a közleményben. A nyerteseknek az elszámolások október 2-ai határideje után (az elszámolás jóváhagyását követő 30 napon belül) fizetik ki  a számukra megítélt támogatási összeget.

A pályázatokat kizárólag postai úton, az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság számára címzetten (1253 Budapest, Pf. 66.) és futárszolgálattal történő kézbesítéssel (a 1013 Budapest, Pauler u. 6. III. emeletén) lehet benyújtani – áll a közleményben.

Forrás: MTI

A fejlesztések nyomán megduplázódik az Erzsébet-táborok kapacitása

A kormány a következő három évben 26 milliárd forintot fordít a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborok fejlesztésére, megújítására, így 2019-re megduplázódik a táborok kapacitása – mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta: idén százezer gyermek számára szeretnének üdülési lehetőséget biztosítani az Erzsébet-program keretében. Hozzátette: a kormány elkötelezett abban, hogy minél több gyermeknek tudjanak olcsó, ugyanakkor tartalmas lehetőséget kínálni a szünidő eltöltésére.

Forrás: MTI

Az uniós források sikeres lehívásáért kötött megállapodást az MFB és az MFK

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) a központi uniós forrásból finanszírozott pénzügyi eszközök fejlesztéséért, illetve a minél nagyobb számú sikeres hazai pályázat eléréséért, a céltudatos, innovatív pályázói magatartás erősítéséért – közölte az MFB csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a keretmegállapodás értelmében az MFK beazonosítja a gazdasági potenciállal rendelkező fejlesztési projekteket, javaslatokat, majd részt vesz ezek átvilágításában és a pályázathoz szükséges feltételrendszerek kialakításában. Az MFB pedig vizsgálja, hogy a lehetséges beruházások megfelelnek-e a fejlesztési banki elvárásoknak, illetve ellátja a finanszírozási modell kialakításának felügyeletét, és közvetlenül is részt vesz az adott projekt finanszírozási feladatainak ellátásában.  Az MFB-MFK együttműködés szakértői szinten már folyik, a konkrét fejlesztések kiterjednek többek között az energetika, a közlekedés és az egészségügy területére. A projektek között egyaránt találhatók önkormányzati és vállalati kezdeményezések.

Kiss Antal, az MFK ügyvezetője szerint a két intézmény együttműködése a Magyarországra érkező uniós források mennyiségében is mérhető lesz. A potenciális pályázók közérthető és felhasználóbarát tájékoztatása, az elosztható források koordinálása, valamint a megfelelő projektekhez irányítása mind segítheti az uniós pénzek sikeres lehívását – fogalmazott a közlemény szerint. Az együttműködés az Európai Beruházási Terv szellemében, annak második pilléreként jött létre. A Juncker-terv néven ismert Európai Uniós beruházási terv célkitűzése, hogy megszűnjenek a beruházásokat gátló tényezők, közismertebbé váljanak a közösségi finanszírozású fejlesztések, illetve javuljon az új és a már rendelkezésre álló pénzügyi források felhasználása. A terv konkrét elemei: három év alatt legalább 315 milliárd euró forrás beruházási célokra, a reálgazdaságba irányuló fejlesztések előtérbe helyezése, valamint beruházásbarát környezet megteremtése.

A 2015-ben alapított MFK professzionális magyar nyelvű forráskereső és tájékoztató rendszert működtet a vállalkozások számára, míg az MFB a 2014-2020-as ciklusban az európai uniós forrású, visszatérítendő pénzügyi eszközök közvetítését végzi. A bank által működtetett MFB Pontok hálózatában mintegy 540 milliárd forint összegű, európai uniós forrású hitel- és kombinált hitelprogram érhető el, emellett a következő hónapokban további 130 milliárd forint összegű forrás nyílik meg a pályázók számára.

Forrás: MTI

Hárommilliárd forintos pályázati felhívás a szabadidősport támogatására

Hárommilliárd forintos pályázati felhívást tett közzé a szabadidősport támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az Emmi pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a “Felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén” elnevezésű pályázati felhívás célja, hogy olyan lakossági, szabadidősport események, egészségfejlesztő testmozgásprogramok jöjjenek létre – Magyarország azon területein, ahol ezek elérhetősége kevésbé biztosított -, melyek hozzájárulnak a napi mozgásmennyiség növeléséhez, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés javításához, és amelyek során az egészséges életmódot népszerűsítő kommunikáció is meg tud jelenni. A sportállamtitkár kifejtette, a kormány szándéka szerint olyan projektek nyerhetnek támogatást, amelyek elősegítik az egészséges életvezetést fókuszba helyező társadalmi szemléletváltást, a szabadidősport életvitelszerű és hosszú távú gyakorlására ösztönöznek, fejlesztik az egészséges életvezetési kompetenciákat, illetve a mozgáson keresztül javítják a lakosság egészségi állapotát, valamint fokozzák a szabadidősport-szolgáltatások elérését a hátrányos helyzetű térségekben élők számára.

Szabó Tünde hangsúlyozta, a fizikai aktivitás az egészséges élet egyik legfontosabb alkotóeleme, amely jelentősen kihat az életminőségre is, a rendszeres mozgás jótékony élettani hatásai megkérdőjelezhetetlenek. Hozzátette, a magyar lakosság egészségi állapota jelenleg elmarad a Magyarország társadalmi-gazdasági fejlettsége alapján elvárható szinttől, s a leggyakoribb betegségek jelentős hányada mozgásban gazdag életmóddal, fizikailag aktív életvitellel megelőzhető, jelentősen csökkentve ezáltal az egészségügyi kiadásokat is. “A magyar kormány ezért minden olyan elképzelést, koncepciót támogat, amely minél több felnőtt és gyermek rendszeres sportolását, mozgását ösztönzi országszerte, ezzel a pályázattal pedig kimondottan a kevésbé fejlett régiókban. Hiszen tudjuk, minél többen sportolnak, annál egészségesebb a társadalmunk, annál nagyobb mértékben csökkenthetők egészségügyi kiadásaink és annál pozitívabbak versenyképességi- és foglalkoztatási mutatóink is” – hangsúlyozta az államtitkár.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, a pályázatnak nem célja, hogy bajnokokat és élsportolókat neveljen. “Büszkék vagyunk a magyar sportolók kiemelkedő teljesítményeire, eredményeire, ám fontos azokra is gondolnunk, akik a sportolási, testmozgási lehetőségekhez erősen korlátozott módon vagy egyáltalán nem férnek hozzá” – fejtette ki. – “Az aktív, egészségre tudatosan odafigyelő közösségek tovább erősítik Magyarország teljesítményét. A szabadidősporttal teljesebbé válhatnak a mindennapok és játékosan tehetünk az egészségünk megőrzéséért. “Schanda Tamás ismertette, a hárommilliárd forintos keretből az elnyerhető fejlesztési forrás minimum 150 millió, maximum 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás. Egy kevésbé fejlett régióra vonatkozó támogatási kérelmek esetén minimum 150 millió, maximum 250 millió forint, a kevésbé fejlett régiók mindegyikére vonatkozó támogatási kérelmek esetén pedig minimum 1 milliárd, maximum 1,2 milliárd forint. Így a támogatható pályázatok száma 3 és 19 közé esik, a projekt végrehajtásának időtartama 36 hónap.

Az államtitkár hozzátette, a támogatási kérelmek benyújtása május 2-án indul, az első szakaszban június 2-ig lehet benyújtani. Amennyiben marad rendelkezésre álló forrás, úgy egészen 2018. július 30-ig lesz lehetőség pályázat benyújtására.

Forrás: MTI

 

Meghirdették az Emmi-hez tartozó két operatív program teljes keretét

Meghirdették az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) tartozó két operatív program teljes rendelkezésre álló keretét – jelentette be Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár pénteken sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás elmondta, a magyar kormánynak eltökélt szándéka, hogy a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban Magyarországra jutó fejlesztési forrásokat idén március 31-ig meghirdessék, mivel minden pályázati forrást szeretnének elérhetővé tenni a kedvezményezettek számára. “Ezt vállaltuk március 31-ig, hogy utána a megvalósításra kerülhessen a fő hangsúly, minél korábban ott lehessen a magyar embereknél, családoknál, vállalkozásoknál és közösségeknél a fejlesztési források lehető legnagyobb mértéke” – hangsúlyozta Schanda Tamás. – “A vállalásunknak eleget tettünk, a mai napig meghirdettük az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó két operatív program teljes rendelkezésre álló keretét. Ez az emberi erőforrás operatív program esetében 952 milliárd forintot jelent, ezt a keretet meghirdettük.” Kitért rá, a keret terhére kiírt pályázatok a www.palyazat.gov.hu portálon keresztül elérhetők.

“Szintén elvégeztük ezt a munkát a rászoruló személyeket támogató operatív program esetében is. Itt is elérhető már a teljes keret, azaz 34 milliárd forint. A kedvezményezettekkel a támogatási szerződéseket megkötöttük, ezek a projektek már a végrehajtási szakaszban vannak.” – fogalmazott. Leszögezte, ezzel a kormány felé tett vállalásokat, és a kormánynak a magyar emberek felé tett vállalásukat teljesítették. “A következő időszakban az a feladatunk, hogy a pályázatokat elbíráljuk és a lehető leghamarabb döntést tudjunk hozni, hogy a feladatokat a kedvezményezettek mielőbb elkezdhessék végrehajtani” – hangsúlyozta Schanda Tamás.

Forrás: MTI

Energiakövetek címmel hirdetnek pályázatot felsőoktatási hallgatók számára

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Energiakövetek címmel hirdet pályázatot a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára. A jelentkezéseket április 23-ig várják. A hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a feladat újszerűen és élvezetesen mesélni a fiataloknak az energiáról és az energiatudatosságról.

Pályázni egy 45 perces, felső tagozatos általános iskolai vagy középiskolás korosztályra szabott tematikus tanóra vázlatával lehet. A beérkezett pályázatokat három szempont szerint értékeli a zsűri: a szakmai tartalmat, az oktatási módszertan színvonalát, és nem utolsósorban az élvezhetőséget és érthetőséget díjazzák. A zsűri által kiválasztott három legjobb munkát benyújtó hallgató elnyeri a MEKH energiakövete címet, a címmel járó 300 ezer forintos pénzdíjat, és a lehetőséget, hogy “szupertanárként” az oktatásban is kipróbálhassa magát. A szupertanárok kiválasztását, felkészülését és az órákat a program weboldalán és közösségi felületein keresztül az egész ország nyomon követheti majd.

A pályázatokat elektronikus formában lehet benyújtani április 23-ig. A részletes pályázati kiírás és az óravázlatminta elérhető a Energiakövetek.hu honlapon.

Forrás: MTI

Közösségek pályázhatnak falfelületek megújítására

Iskolák, óvodák, önkormányzatok, civil szervezetek pályázhatnak közösségi falfelületek megújítására a Let’s Colour Településszépítő Egyesületnél, amely 800 négyzetméter beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket ad a nyerteseknek.

A pályázaton való indulás egyetlen kritériuma, hogy a falfelületet a pályázó biztosítsa. A kiírás nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását, valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, a festést pedig a közösségek önkéntesen, együtt valósítják meg – olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.

A jelentkezéseket április 30-ig, 10 ezer fő alatti, valamint a tízezres lélekszámot meghaladó települések kategóriájában várják. A pályamunkákat a szervezet weboldalára kell feltölteni, az internetes közönség pedig május 1-től május 21-ig szavazhat az ötletekre. Az online szavazáson kategóriánként három-három legtöbb szavazatot kapott pályázat kerül a döntőbe, ahol szakmai zsűri hozza meg a végső döntést és hirdeti ki a győzteseket május 22-én. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50-50 liter színes beltéri falfestéket kapnak.

A festéseket legkésőbb augusztus 15-ig kell megvalósítani.

A tavalyi kiírásra 31 pályázat érkezett az ország minden részéről, a munkák során pedig 456 liter festék felhasználásával, összesen 1586 négyzetméternyi falfelület újult meg. Az elmúlt években a szervezet több mint 22 ezer négyzetméternyi szürke falfelületet tett színessé mintegy 2000 önkéntes segítségével.

Forrás: MTI

Minősített pályázatírókkal segíti az agrárgazdasági kamara a források lehívását

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Pályázati Tanácsadói Hálózata segítséget nyújt mintegy 400 ezer tagjának a pályázatok kiválasztásában, elkészítésében, megvalósításában, a rendelkezésre álló források hatékony lehívásában.

A köztestület tájékoztatása szerint a kamara tagjainak több mint negyven, a NAK Pályázati Tanácsadói Hálózatba regisztrált és minősített tanácsadó nyújt segítséget. A tanácsadók díjmentesen segítenek a kamarai tagoknak, garantáltan magas minőségű szolgáltatást nyújtva. A kamarai tagok a NAK internetes honlapjának “Pályázati Tanácsadói Hálózat” aloldalán megtalálhatják a térségükben aktív, az adott szakterületen jártas tanácsadókat – tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI