Határidő előtt elérhető a településfejlesztési pályázatok teljes kerete

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) hét évre (2014-2020) vonatkozó 1231 milliárd forintos teljes keretösszegét pályázatok formájában már meghirdette a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány által kitűzött március 31-i határidő előtt – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerdán az MTI-t. Az utolsó két felhívás szerdán jelent meg.

A TOP hét évre meghatározott keretösszege mellé a kormány további 30 milliárd forint többletforrást biztosított 2017-ben, így összesen 1262 milliárd forint összegben jelent meg 69 pályázati felhívás a megyék és megyei jogú városok számára az elmúlt két évben, ebből még 36 nyitott, 33 már lezárult. A TOP elsősorban az önkormányzatok fejlesztéseihez biztosít forrásokat, kiemelt cél a helyi gazdaság megerősítése, a helyi foglalkoztatás bővítése és az újraiparosítás támogatása. Valamennyi felhívás 18 megye és 22 megyei jogú város saját fejlesztési elképzeléseit támogatja. A maguk által tervezett integrált területi programok (ITP) alapján juthatnak a számukra előre meghatározott, allokált támogatási összeghez – emlékeztetett az államtitkár.

A TOP keretében a megyék számára 797 milliárd forint, míg a megyei jogú városoknak 419 milliárd forint értékben érhetőek el európai uniós fejlesztési források. Mindezt kiegészíti a speciális eljárásrendje miatt az integrált területi programokban nem szereplő, 2016-ban meghirdetett CLLD (Community-Led Local Development – közösségvezérelt helyi fejlesztés) eszköz által biztosított 46 milliárd forint fejlesztési forrás. Ez az összeg a városi jogállású települések területén kulturális és közösségépítő fejlesztések támogatására elérhető – ismertette az államtitkár. A TOP legutóbbi, a Helyi identitás és kohézió erősítése című, a megyéknek és a megyei jogú városoknak szóló két új felhívása 20 milliárd forinttal támogatja a helyi közösségek, a közösségi szerepvállalás erősítését a települések, településrészek, térségek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztésével – közölte.

Forrás: MTI

Módosult a kisvállalkozások versenyképességi hitelprogramja

Módosult a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésére kiírt hitelprogram termékdokumentációja, a változások a 2017. február 28-tól beadott kérelmekre visszamenőlegesen érvényesek – tette közzé a kiíró a palyazat.gov.hu honlapon kedden.

A változásokkal összhangban például a hitelkérelmi nyomtatvány a projekt életképességének megítéléséhez kiegészült egy “cash-flow” táblával, ezt a már benyújtott kérelmeknél hiánypótlásként kérik be. A fedezettségi elvárásokban bővült a biztosítékok köre a hitelintézet által vállalt garanciával, illetve így a benyújtandó dokumentumok listája a kibocsátó bank szándéknyilatkozatával. Március 17-én jelentették be, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésére kiírt hitelprogramot ideiglenesen szüneteltetik, mert a beérkezett pályázatok forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet.

A 70 milliárd forintos keretösszegű hitelprogram célja a külső finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékben hozzájutó mikro-, kis és középvállalkozások versenyképességének fejlesztése, életképes, jövedelemtermelő beruházásaik támogatása. A programban minimum 1 millió forintot, maximum 600 millió forintot lehetett igényelni, a kezdő vállalkozások által igényelhető hitel összege nem érheti el a 150 millió forintot.

Forrás: MTI

Pályázat art mozik támogatására

Pályázatot hirdet 38 millió forint keretösszeggel az art mozik szakmai tevékenységének támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.

A jogerősen nyilvántartásba vett és art minősítéssel rendelkező art mozik, illetve art termek üzemeltetői pályázhatnak a 38 millió forintos keretösszegre – olvasható az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben. Mint írják, a vissza nem térítendő támogatás felső határa 2 millió forint, de több terem esetében art mozitermenként további 2 millió forint igényelhető.

A pályázatok benyújtási határideje április 15., a kiírás szerint a döntést legkésőbb május 30-ig hozzák meg.

A részletes kiírás ITT  található.

Forrás: MTI

 

Szünetel a kisvállalkozások versenyképességi hitelprogramja

Szünetel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésére kiírt hitelprogram, mert a beérkezett pályázatok forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet – tette közzé a kiíró a palyazat.gov.hu honlapon.

A tájékoztató szerint a hitelprogram keretösszege 70 milliárd forint. A hitelprogram célja a külső finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó mikro-, kis és középvállalkozások versenyképességének fejlesztése, életképes, jövedelem termelő beruházásaik támogatása. A programban minimum 1 millió forintot, maximum 600 millió forintot lehetett igényelni, a kezdő vállalkozások által igényelhető hitel összege nem érheti el a 150 millió forintot.

Forrás: MTI

Mintegy 32 millió forinttal támogatja az art filmek forgalmazását az Emmi

Pályázatot hirdet 31,8 millió forintos keretösszeggel art filmalkotások forgalmazásának támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.

Az államtitkárság MTI-hez eljutatott pénteki közleménye szerint a keretösszegre az art minősítéssel rendelkező, 2017. január 1. és december 31. között bemutatott filmalkotások forgalmazói pályázhatnak. A vissza nem térítendő támogatás felső határa filmalkotásonként 2 millió forint. A támogatásból többek között a hagyományos és digitális kópiagyártás és sokszorosítás, a feliratozás, szinkronizálás és fordítás, valamint a hagyományos és digitális filmkópiák szállítási költsége számolható el. Az összeg szintén felhasználható kiadványszerkesztési, grafikai és nyomdai, valamint marketing költségek fedezésére.

A pályázat benyújtási határideje: április 15. – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Kisjátékfilmekre és kísérleti filmekre lehet pályázni az NMHH-nál

Kisjátékfilmek és kísérleti filmek elkészítéséhez lehet támogatást igényelni összesen 150 millió forint keretösszeggel az idei évi Huszárik Zoltán-pályázaton, amelyet most hirdetett meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

A tanács pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette, hogy az első forduló pályázati kiírására március 20-ától lehet jelentkezni, a szinopszisok beadási határideje április 20. A támogatás feltétele, hogy a pályázó a film elkészülte után másfél éven belül legalább egy nemzetközi vagy hazai filmfesztiválra érvényesen nevezzen művével, amellett, hogy bemutatási szándéknyilatkozatot szerez egy országos televíziótól. Az első fordulóban nyertes alkotásokat 2018. szeptember 4-ig, a másodikban támogatottakat 2019. február 28-ig kell elkészíteni. Egy pályázó egy fordulóban legfeljebb két szinopszist nyújthat be, alkotásonként a tervezett összköltség legfeljebb háromnegyedét, és maximum nyolcmillió forintot lehet elnyerni.

Az NMHH emlékeztetett, hogy a Huszárik Zoltán-pályázatnak köszönhetően 2011 óta 78 alkotás jött létre, többek között Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas alkotása is. A médiatanács legutóbbi ülésén döntés született arról is, hogy tízezer forint bírság megfizetésére kötelezik a fővárosi Rádió Rock közösségi rádió üzemeltetőjét, mert a tavaly novemberi vizsgálat hetében kevesebb magyar zenét, közszolgálati tartalmat, közlekedési hírt, kulturális, ismeretterjesztő, zenetörténeti témájú műsort tett közzé a hatósági szerződésében vállaltakhoz, illetve a törvényi előíráshoz képest.

Forrás: MTI

 

Egymilliárd forint keretösszegű pályázat a roma kultúra bemutatására

Egymilliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett a roma kultúra sokszínűségének bemutatására az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a pályázók 30-50 millió forintot nyerhetnek programjaik megvalósítására – mondta az minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Langerné Victor Katalin elmondta: sztereotípiák léteznek a roma kultúráról a többségi társadalomban, a Közös értékeink címmel indított programmal szeretnék megmutatni a roma kultúra sokszínűségét, a zenészeket, az írókat, a roma színházat, képzőművészetet.

Mint mondta, 30-33 egyházi és civil szervezet nyerhet el egyenként 30-50 millió forintot, a pályázatokat március 6-a óta lehet beadni. A kiírás szerint 2019. március 6-áig lehet támogatási kérelmet benyújtani, ezen időszak alatt hét alkalommal értékelik az addig beérkezett pályázatokat. A helyettes államtitkár szólt arról is, a cél az, hogy a pályázók ne “gettósodó” programokat csináljanak, hanem “nyissanak” a többi nemzetiség és a többségi társadalom felé.

Forrás: MTI

Több mint 1,3 milliárd forint támogatást nyert egy konzorcium járműipari gyártástechnológia fejlesztésére

Kompozit járműipari szerkezeti elemeket előállító gyártástechnológia fejlesztésére nyert 1,376 milliárd forint támogatást a Magyar Tudományos Akadémia, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Evopro Systems Engineering Kft. és az Econ Engineering Kft. – közölte a konzorciumot vezető Evopro Systems Engineering Kft. az MTI-vel csütörtökön.

A cég tájékoztatása szerint a projekt a Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program keretében, a  Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával valósul meg 2019 decemberéig. Hozzátették, hogy az akadémiai kutatóintézet és az egyetem támogatása 100 százalékos, a konzorciumvezetőé 57 százalékos intenzitású. Az alapkutatásból, ipari kutatásból és kísérleti fejlesztésből álló projekt magas minőségű, teherviselő kompozitelemek automatizált gyártására alkalmas technológiát hoz létre, amelyre nagy lehet a kereslet a gépjárműipari beszállítók körében – írták.

A 2001-ben alapított, magyarországi székhelyű, mérnöki szolgáltatásokat nyújtó Evopro Systems Engineering Kft. belföldi és export értékesítéseinek árbevétele 2014-ben több mint 2,7 milliárd, 2015-ben több mint 3,8 milliárd forint volt. A 2002-ben alapított Econ Engineering Kft. mérnöki tanácsadó vállalkozás értékesítéseinek nettó árbevétele 2014-ben több mint 700 millió, 2015-ben közel 1 milliárd forint volt.

Forrás: MTI

Kilencmilliárd forintos pályázat nyílik a női foglalkoztatás erősítésére

A nők munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében kilencmilliárd forintos pályázat indul Nők a családban és a munkahelyen címmel – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Novák Katalin a Mindennapok Női Szemmel (Nőiszem) Egyesület és a Magyar Női Unió “Női lélek-nőként élek” című nőnapi konferenciáján elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázaton olyan projekteket támogatnak, amelyek hozzájárulnak a nők rugalmas foglalkoztatásához, valamint a munka és a magánélet összehangolásához. Emellett országszerte létrehoznak Női Információs és Szolgáltató Központokat (Nő-Köz-Pont), amelyekben a család és a munka összeegyeztetéséhez kaphatnak segítséget az érdeklődők – tette hozzá.

A pályázaton önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek vehetnek részt konzorciumi formában, az elnyerhető támogatás összege 150 és 200 millió forint között van – ismertette. Novák Katalin szerint a női foglalkoztatás jelenleg “csúcson” van, de a rugalmas foglalkoztatás terén, valamint a 3-6 év közötti gyereket nevelők körében még van kihasználatlan erőforrás.     Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nőknek nem azért van szükségük többlettámogatásra, mert rosszabbak a képességeik, mint a férfiaknak, hanem mert többletkihívásokkal kell szembenézniük, ha a gyermek születése után is szeretnének helyt állni a munkaerőpiacon. A kormány kiemelt feladatának tekinti, hogy ebben segítsen, ezért kezdték el a bölcsődei rendszer átalakítását és vezették be a gyed extrát. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, nem az a cél, hogy a hat hónapos gyerek mellől tömegesen menjenek vissza dolgozni a nők, hanem hogy meglegyen a választás lehetősége.

Forrás: MTI

Megnyíltak az önkormányzatok idei fejlesztési és rendkívüli támogatási pályázatai

Megnyíltak az önkormányzatok idei fejlesztési, illetve rendkívüli támogatási pályázatai, a települési önkormányzatok rendkívüli támogatásaira ebben az évben 11 milliárd forintot különített el a Belügyminisztérium (BM).

Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a BM által kezelt költségvetési fejezetből a többi között megnyitották az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásához szükséges forrásokat. Épületek, létesítmények felújítására, karbantartására lehet pályázni, három területen: az első az önkormányzati intézményekre – bölcsődék, óvodák, orvosi rendelők, közösségi kormányzati hivatalok, ettől az évtől a fogorvosi rendelők is – vonatkozik, a második belterületi utakra, a harmadik iskolai, óvodai tömegsport-létesítményekre. Az elnyerhető legnagyobb összeg az első területen 30 millió, a másodikon 50 millió, a harmadikon pedig 20 millió forint. A fejlesztési pályázatokon 2016-ban 7 milliárd forintot kaptak az önkormányzatok – tette hozzá. Az államtitkár ezekkel a pályázatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy nagyon népszerűek, mert az önkormányzatok által jól ismert webes felületen adhatók be, és ezekhez – szemben a hasonló célú uniós pályázattal – nem szükséges kapacitást is bővíteni. Ezt támasztja alá, hogy tavaly az önkormányzatok döntő többsége pályázott, főként intézmény- és útfelújításra  – mondta.

A települési önkormányzatok május 2-ig tölthetik fel a pályázatukat, ezeket július 17-ig bírálják el, az elszámolás határideje pedig 2018. december 31. lesz. Emellett kiírták a települési önkormányzatok számára a rendkívüli működési támogatási pályázatot, amelyre egy évben kétszer jelentkezhetnek, az elbírálás pedig “tulajdonképpen folyamatos”. Ez a támogatás kizárólag az önkormányzat működéséhez kapcsolódó kifizetetlen számlák kiegyenlítésére használható fel, három hónapon belül. Idén legkésőbb szeptember 30-ig lehet pályázni, ha pedig egy önkormányzatnak ezután szembesül váratlan kiadással, arra egyedi támogatást kérhet külön eljárásban – közölte Pogácsás Tibor. Tavaly erre a célra 8 milliárd 210 millió forintot kaptak az önkormányzatok.

Az államtitkár hozzátette: a rendkívüli működési támogatás különleges formája a rendkívüli szociális működési támogatás, amelyre egy évben egyszer, július 15-ig pályázhatnak a települési önkormányzatok. Ezzel kapcsolatban elmondta: a segélyezési rendszer 2015-ös átalakítása igazolta a várakozásokat, hiszen a normatív alapon, mérlegelés nélküli segélyek kiutalása folyamatos a járási hivatalokon keresztül, a helyi igények, körülmények ismeretét igénylő segélyek pedig az önkormányzatoknál maradtak, és a rendszer jól működik. Ha az erre a célra biztosított források mégsem bizonyulnának elegendőnek, arra van ez a rendkívüli szociális támogatás.

Tavaly 145 önkormányzat kapott ilyet 866 millió forint értékben, ebből látszik, hogy nem jellemző a probléma – közölte Pogácsás Tibor. A két rendkívüli támogatás idei keretösszege együttesen 11 milliárd forint. A megyei önkormányzatok váratlan kiadásaik fedezésére nyújthatnak be támogatási igényt a rendkívüli támogatási pályázaton keresztül, amelynek kerete 300 millió forint – fűzte hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI