Megjelent a munkahelyi bölcsődék létrehozását támogató pályázat

Megjelent a munkahelyi bölcsődék létrehozását támogató négymilliárd forintos pályázat, a kérelmeket március 20-tól lehet benyújtani – közölte az európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár hétfőn az MTI-vel.  Rákossy Balázs közleménye szerint a pályázó vállalkozások, nonprofit szervezetek és költségvetési szervek 8 és 100 millió forint közötti összegre nyújthatnak be kérelmet. A vissza nem térítendő támogatást fordíthatják a munkahelyi bölcsőde helyének kialakítására, az ellátáshoz, gondozáshoz szükséges eszközök beszerzésére, a személyi feltételek megteremtésére, képzésre, a projekt előkészítésével és menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységekre, továbbá a munkába visszatérő kisgyermekes szülők képzésére, kompetenciafejlesztésére is.

A munkahelyi bölcsődék hozzájárulnak a kisgyermekes nők foglalkoztatásának elősegítéséhez, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítéséhez – írta. A kérelmek benyújtására idén március 20-tól 2019. március 20-ig van lehetőség. Az államtitkár kitért arra: a 2014-2020 közötti fejlesztési időszakban a bölcsődei férőhelyek bővítése elsősorban a bölcsőde, a mini bölcsőde és a családi bölcsőde létrehozásához felhasználható programok keretében történik.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján 779 családi bölcsőde, 762 bölcsőde, 40 mini bölcsőde, 6 munkahelyi bölcsőde és 133 napközbeni gyermekfelügyelet szerepel a szolgáltatói nyilvántartásban.

Forrás: MTI