Az NN Biztosító elindította innovációs laborját

Az NN Biztosító elindította magyarországi Sparklab innovációs laborját kedden, itt várja azokat a startupokat, illetve innovatív ötlettel rendelkező szabadúszókat, akik ötletükkel az emberek életminőségét javítanák – közölte az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója kedden sajtóbeszélgetésen.

Sztanó Imre elmondta: a Sparklab folyamatosan keresi és várja az ötleteket. Az inkubációs program keretében kiválasztott ötleteket többek között marketing és értékesítési stratégiával, a társaság kapcsolati hálójával, továbbá coaching és mentor programokkal, a megvalósításhoz szükséges eszközökkel és irodahelyiségek biztosításával is támogatják a jövőben. Az innováció célja az ügyfélélmény javítása mellett új ügyfélcsoportok megszólítása. Az NN és innovációs laborjai már számos kezdeményezést támogattak, például a Hollandiában bevezetett Gappie gépjármű-biztosítási programot (a saját autóval nem rendelkezők igény szerinti időtartamra köthetnek biztosítást), vagy a Dutch Cyber Collective elnevezésű közösségi kezdeményezést, amely a hollandiai kis- és középvállalkozásoknak nyújt segítséget a kiberbűnözők elleni küzdelemben.

A Sparklabról szóló továbbá információkat az indulást követően a www.nn.hu/sparklab oldalon feliratkozva lehet majd kapni. Az NN Biztosító Zrt. az NN Group N. V. tagja, a biztosítási és vagyonkezelő cégcsoport, 18 országban van jelen, erős piaci pozíciókban Európában és Japánban. Több mint 12 ezer munkatársával az NN Group 15 millió ügyfelet szolgál ki.

Magyarországon az NN Biztosító, Nationale-Nederlanden néven jelent meg 1991-ben, 1997 óta piacvezető a magyar életbiztosítási piacon. A magyarországi NN Biztosító bruttó árbevétele 2015-ben 79,62 milliárd forint volt, 6,5 százalékkal több az előző évi 74,72 milliárd forintnál.

Forrás: MTI