Pályázatot hirdettek agrárdiverzifikációra, vállalkozások indítására, fejlesztésére

A vidék mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálását, valamint mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítását és fejlesztését támogatja a Vidékfejlesztési Program új pályázata, közel 36 milliárd forintos keretösszeggel – közölte a Miniszterelnökség szerdán.

A közlemény szerint a vidéken működő mikrovállalkozások számára kiírt pályázaton nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére igényelhető vissza nem térítendő támogatás, legfeljebb 160 000 euró (mintegy 50 millió forint) összegig. A támogatás a projekt megvalósulási helyétől függően elérheti a teljes összeg 70 százalékát.  A pályázat keretében falusi turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése, nem mezőgazdasági termék-, szolgáltatás- és technológiafejlesztés, továbbá műhely, bemutató tér és interaktív bemutatókhoz szükséges fejlesztések valósíthatók meg.

A pályázók 2017. április 3. és 2019. január 28. között nyújthatják be kérelmüket a Miniszterelnökség honlapján. Az első értékelési szakasz 2017. május 3-ig tart, az értékelési határnapokig benyújtott projekteket együttesen bírálják el. A pályázati felhívás a www.szechenyi2020.hu címen érhető el.

Forrás: MTI