Együttműködési keretmegállapodást kötött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) a központi uniós forrásból finanszírozott pénzügyi eszközök fejlesztéséért, illetve a minél nagyobb számú sikeres hazai pályázat eléréséért, a céltudatos, innovatív pályázói magatartás erősítéséért – közölte az MFB csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a keretmegállapodás értelmében az MFK beazonosítja a gazdasági potenciállal rendelkező fejlesztési projekteket, javaslatokat, majd részt vesz ezek átvilágításában és a pályázathoz szükséges feltételrendszerek kialakításában. Az MFB pedig vizsgálja, hogy a lehetséges beruházások megfelelnek-e a fejlesztési banki elvárásoknak, illetve ellátja a finanszírozási modell kialakításának felügyeletét, és közvetlenül is részt vesz az adott projekt finanszírozási feladatainak ellátásában. Az MFB-MFK együttműködés szakértői szinten már folyik, a konkrét fejlesztések kiterjednek többek között az energetika, a közlekedés és az egészségügy területére. A projektek között egyaránt találhatók önkormányzati és vállalati kezdeményezések.
Kiss Antal, az MFK ügyvezetője szerint a két intézmény együttműködése a Magyarországra érkező uniós források mennyiségében is mérhető lesz. A potenciális pályázók közérthető és felhasználóbarát tájékoztatása, az elosztható források koordinálása, valamint a megfelelő projektekhez irányítása mind segítheti az uniós pénzek sikeres lehívását – fogalmazott a közlemény szerint. Az együttműködés az Európai Beruházási Terv szellemében, annak második pilléreként jött létre. A Juncker-terv néven ismert Európai Uniós beruházási terv célkitűzése, hogy megszűnjenek a beruházásokat gátló tényezők, közismertebbé váljanak a közösségi finanszírozású fejlesztések, illetve javuljon az új és a már rendelkezésre álló pénzügyi források felhasználása. A terv konkrét elemei: három év alatt legalább 315 milliárd euró forrás beruházási célokra, a reálgazdaságba irányuló fejlesztések előtérbe helyezése, valamint beruházásbarát környezet megteremtése.
A 2015-ben alapított MFK professzionális magyar nyelvű forráskereső és tájékoztató rendszert működtet a vállalkozások számára, míg az MFB a 2014-2020-as ciklusban az európai uniós forrású, visszatérítendő pénzügyi eszközök közvetítését végzi. A bank által működtetett MFB Pontok hálózatában mintegy 540 milliárd forint összegű, európai uniós forrású hitel- és kombinált hitelprogram érhető el, emellett a következő hónapokban további 130 milliárd forint összegű forrás nyílik meg a pályázók számára.
Forrás: MTI